News

Akár hiszel a feng shuiban, akár nem, az nem vitás, hogy egy megfelelően berendezett lakás sokat javít az ember közérzetén. A ...
A túra többi résztvevője a nő sikolyaira ébredt, sikerült is elkergetniük az állatot, az álmában ért támadás során ugyanakkor az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett a fején és a hátán is. Még a ...
„Június óta Oroszország jelentősen növelte a kitoloncolt ukrán állampolgárok, többnyire volt fegyencek számát a georgiai határon” – fogalmazott a külügyminiszter. Ennek eredményeként – tette hozzá – ...
Azt hitte tudósító vagy hegesztő lesz, de a frontra küldték. 07:53 Kikötözte hatéves fiát, és végignézte, ahogy egy pitbull ...
Huffmanék idén tavasszal költöztek Oroszországba, egy Moszkva közeli településre, és ezzel kapcsolatban még egy X csatornát (korábbi Twitter) is indítottak. Egy évtizedek óta az országban élő amerikai ...
Melania Trump második first ladysége során eddig ritkán jelent meg nyilvános eseményen, sőt, számos protokolláris szerepet át is vett tőle a férje – Donald Trump friss nyilatkozata nyomán mégis úgy tű ...
A NASA-nak és Nichole Ayers űrhajósnak köszönhetően most mégis megcsodálhatjuk a jelenséget, ugyanis az asztronauta készített egy csodás fevételt az égi tüneményről, az amerikai Nemzeti Repülési és ...
Tömegbe hajtott egy „ismeretlen jármű” helyi idő szerint szombaton hajnalban, Los Angelesben. A Los Angeles-i tűzoltó-parancsnokság közlése szerint az incidensben legalább huszonnyolc ember megsérült.
A magyar női vízilabda-válogatott 12-9-re verte Olaszországot, és ezzel bejutott az elődöntőbe a szingapúri vizes vébén. A ...
„Ellentétben a magyar belpolitikával, ahol mindent Budapest szemszögéből nézünk, a világpolitikában zajlanak olyan események, ...
Ellentétben a magyar belpolitikával, ahol mindent Budapest szemszögéből nézünk, a világpolitikában zajlanak olyan események, amelyek ugyan érintenek bennünket, de valójában nem miattunk történne ...
Olvasóink több képet is küldtek egy Pest határában látható hatalmas füstoszlopról, ami még Budáról is jól kivehető volt.